fbpixel

Esküvői ülésrend

Néhány jó tanács ültetési rend elkészítéséhez

Az esküvőszervezés utolsó, de annál bonyolultabb fázisa az ültetés megtervezése. Első lépésben érdemes eldöntenetek, hogy csupán asztalonkénti beosztást készítetek, vagy ültetési rendet. Az asztalonkénti beosztás előnye az, hogy gyorsabb elkészíteni. Ilyenkor ABC sorrend alapján összeállított ültetési tabló ajánlott, ahol a meghívottak neve mellett szerepel az asztalszámuk. Ezt követően bátran választhatnak a kijelölt asztaluk helyei között. A székenkénti beosztásnál több szempontra kell figyelnetek. Itt is kérhettek ABC sorrendes ültetési tabló, de asztalonkénti tabló is rendelhető, mely már ültetési térképként is szolgál. Emellett ültető kártyával tudjátok jelölni a vendégeknek, hogy hol a helyük. Az ültető kártya a vendégek körében mindig nagy siker arat, szívesen fotózzák a párok kártyáikat és csekkolnak be a nagy esemény helyszínéről. Amennyiben megoldható érdemes a főasztalt és a zenekart egymással szemben elhelyezni a terem két ellentétes pontján. Ezzel a főasztal kiemelt helyet kap, a zenétől legtávolabb eső részben. A főasztal beosztásánál számos etikett szabály és ajánlás van, ezeknek gátat szabhat a terem adta lehetőség, hány fős lehet a főasztal.

Hagyományos főasztal elrendezések

1.
2. 3. Napjainkban leginkább elterjedt. A legfontosabb, hogy a főasztalnál azok a személyek foglaljanak helyet, akik számotokra a legfontosabbak. Ez felülír minden szabályt! Ha csak ketten szeretnétek kint ülni, úgy érzitek jól magatokat, abban sincs semmi kivetnivaló. Ez a Ti napotok! Érdemes a főasztalhoz legközelebb eső első asztalokhoz a testvéreket, közvetlen családtagokat ültetni. Az asztalszámok növekedésével az egyre távolabb eső rokonság követi egymást. A zenekarhoz legközelebb pedig a barátok, fiatalok foglaljanak helyet, illetve azok, akikről tudjátok, hogy először fognak felállni táncolni. Az idősek minél távolabb kerüljenek a hangos zenétől, hogy tudjanak beszélgetni. A szinglikre is külön figyelhettek és ültethetitek őket közel egymáshoz, ezzel esélyt adva nekik az ismerkedésre.